Boldogan, amig meg nem

Összecsúsztunk…
Zsuzsa és István története

2007. február 8-án, egy fagyos, téli délutánon kezdődött…vagy később? Bekorcsolyáztunk egymás életébe, és azóta is együtt siklunk át az életen.

István társat remélt az Internettől, én pedig, megunva az állandó randizgatást, az ismétlődő, „majd hívlak” ígéreteket, másképpen regisztráltam magam. Csak barátokat keresve, „Korizzunk együtt” néven jelentkeztem be. A profilváltás másik oka, hogy bár a munkámnak köszönhetően hétvégi programként korcsolyázni viszek gyerekeket, néha vágytam a laza csúszkálásra, de az sem kellemes egyedül.

Szinte elsők között jelentkezett jövendőbelim is. Istvánnal két rövid levelet váltottunk, telefonszámot cseréltünk, és megbeszéltük, mikor megyünk együtt a jégpályára. Az első közös korcsolyázás alkalmával sokat beszélgettünk, nevettünk, olyan volt, mintha régóta ismernénk egymást. Búcsúzáskor egyikünk sem mondta a másiknak, hogy majd felhívja és nem volt az a kínos hallgatás sem, ami a NET-randikat elrontja. Ismeretlenként találkoztunk, de barátként búcsúztunk.

Két nap múlva elhívtam Istvánt a vasárnapi, gyerekekkel közös korcsolyázásra. Felhívott, hogy sajnos nem ér rá, de fél óra múlva visszahívott, átszervezte a programját, kint lesz a pályán. Ma már tudom, hogy vidéken volt a rokonainál, és csak miattunk jött haza egy nappal előbb.

István hamar megtalálta a közös hangot a gyerekekkel, akik rendkívül jó radarjaiknak köszönhetően megéreztek köztünk valamit, és hazafelé kérdésekkel bombáztak a fiúról, akit eddig nem ismertek. Istvánnal már elköszönéskor megbeszéltük a következő korcsolyázás időpontját. Arra a napra nem hívtunk kísérőket. Sajnos az Influenza ágynak döntött, így a szerdára és a hétvégére tervezett közös korcsolyázás elmaradt. Mégsem távolodtunk el egymástól, minden nap beszéltünk telefonon, sms-t váltottunk, és csütörtökön már a hétvégét terveztük. A korcsolyázás szóba sem jöhetett, de István meglepetés programmal készült vasárnapra.

Tíz nap telt el az első közös korcsolyázás óta. Ez volt az első, igazi randink! Nagyon izgalmas délután volt, mert István minden programot csak akkor árult el, amikor már az előzőnek vége volt. Megnéztünk egy romantikus filmet, vacsoráztunk, majd elmentünk a Van Gogh kiállításra. Utána sétáltunk a Városligetben, én pedig a magas sarkú cipőre hivatkozva Istvánba karoltam. A randi után hazavitt és elköszönt.

Lassan közeledtünk egymáshoz, éreztük, hogy senki és semmi nem sürget minket. Az első kéz a kézben sétáig még egy hét telt el, az első csókig még több…

Azóta csak együtt korcsolyázunk, hétvégén gyerekekkel, hétköznap kettesben. A jégpályán kívül is rengeteg közös programot szervezünk, és a szürke hétköznapokban is remekül megértjük egymást. Első évfordulónkon, István megkérte a kezem, gondolkodás nélkül igent mondtam. 2009. augusztus 8-án összeházasodtunk.

Mindenkinek azt kívánom, hogy hozzám hasonló szerencsével találja meg azt az embert, aki párja lesz egy életen át!